Szerző: Zoltan Semegi

Bodzaszív, bodzaszív, virágtakaró
Kanapén, ha fekszik is, álma ringató
Kanapén, ha fekszik is, porcelán a bőr
Nyaka, haja látomás, arca tündököl

Vigyázom az álmait, csendesen szuszog
Bodzaszívhangokon át ismét felragyog
Porcelán váll nyugszik el álmos mellkason
Múzsát, mint a kedvet is rá időtlen hagyom

Hajába túr, látom még: egy boldog pihenő
Kanapén ha fekszik ma, álmosan a nő
Nincs tovább, most jelt se ad, így könnyen érthető
Csapdám ez, marasztal itt az időt temető

Nem csókol meg soha tán, arca tündököl
Porcelán a bodzaszív, testbe font tükör
Hullámoknak tincsein aktot fekszik épp,
Finom keze ujjain, álmom lett e kép

Meghalni se tudnék már, szándékom ha nő
Márpedig tudd: nő is az, nem árnyékvető!…

Üssétek át a falat, gyanakvó árnyékok!
Résekben olvadó színekkel álmodok
Szemembe zúdul a régi folyó:
Forma és kép – az igazság várható

Vártam én magam is, buzgó szekér
Csattanó nélkül? Még kérdést se ér!
Rendszerbe aprított szabadság, elmegyek!
Sziluett jelmezzel bábozzon gyermeked

Kovácsolt vasakkal őriznek kerteket,
Lépések nyomain vonszolnak testeket
Kívül és belül lám – más a világ –
A költő is ember, mint árnyék fut át

Gyanakvó, olvadó színek és lágy neszek
Őriznek szavak, ha eljő, hogy nem leszek
Szemedbe zúdul a szikra, a folyó-
Üssön át falakat, minden mi jó!…

A mulandó életbe nevetés fonjon illatot,
Nézzenek csak össze, ringjon béke ott!
Mint jó kalács tavasszal, az éhező enni fog!
Az éhező enni fog

Ki venné el tőlünk, mi annyiszor mozgatott,
Remegtünk mint árvák, hogy az Isten szólni fog,
Szólni fog mert embert teremtett s nem rabot
Teremtett és nem rabot

Gyűljünk, csak gyűljünk, sok barát össze most!…

A teremtő nem ítél,
Csak a tudatlanok.
S ha lenne mégis gyónni valónk?
Az a gőg, a hasonítás!
Élőnek az irigység nem fest jól!
Hisz kinek tetsszen,
Ki magának fontos egyedül?

Mi hozna szégyenbe nemzettet,
Ha nem az önhitt vakság?
S ha kard súlyt arra, ki szelídül,
Rajta a kard mégse győz:
Testemből űzheted fényemet,
Létem időtlennel fonva szövetséget –
Az Úttal egyidős.…

Küllők és ropogás
Álmokban állva tapsolás
Fejdísz és várva várt csodák
Mint nyakunkba varrt elrugaszkodás
Színek megannyi tengelyén
Hajolt lágyan kerék alá a síma szél

Lábam alatt port az út szitál
Kanyarog a szikla bársony tengerén
Fordul körbe bennem nagy világ
Koldusnak szegődött, ki nem állta záporát
Hősöknek születtek dacos csecsemők
Szájról szájra hívtak létbe ébredőt

S a tőről friss: úgy fakadt virág
Ráncom alatt belé remegett a nyár
Ki nem kérdez, nem is néz bután
Fontam rostot kender szál hajnalán
Tudósok, nyoszolyás szeretők
Áldoztak értem fájdalom-temetőt

Borult rám megint az áhitat
Gomolygó porból vétett ámulat
Lennék bár szép, csak épp miért?…

Láttam tegnap kócsagot,
Fehér szárnyon siklani
Duna mentén csend honolt,
Kedvet kaptam szállani

Szilárd, biztos tévedés!
Kagylók és sár üdvözölt,
Szürkületben száz a szín
Cserép szíven tündökölt

Láttam tegnap magamat
Meghajolva botlani
Szürkületnek száz szaván
Város mentén ringani

Mi volt bennem, már halott
Botok és sár üdvözölt
Kedvet kaptam szállani
Cserép szívem el is tört

Láttam tegnap kócsagot,
Fehér szárnyon siklani
Lám a csendben csend honolt,
Akarsz-e még, játszani?…

Szakadt rám mint ujjnyi plafon,
Gazdag leszek egy hajnalon!

Birtokomba szívek térnek
Álmodnak majd, kék lepkéket!
Nekik mindent megengedek,
Hiszen úgyis már enyémek

Bolond színek! jaj csak jönne
Bor nélküli mámor gőze
Szirtről bukna vágyam ölbe,
Mint testtelen szél, csalna körbe

Arcodat meg, drágán mérném,
Nem feledném, nem is kérném
S ha elunnád, nem felelnél:
Engednélek, útra kélnél!…

Kedves,
Hagyjuk az ócska romantikát!
A vizeket szavak nélkül
Szeljük át

Találkozzunk mindig
Először!
Talpig Fehérben,
Oltárig tartó
Örök-létben

Szerelmem vagy!
Szeretni tanulásban
Talpig fehérben,
Ismeretlen ismerősöm,
Igaz!

Ha szemembe nézel ne félj,
Bizalmam nem apad,
Biztonságban vagy –
A biztos minden nem tudásban
Védelek, áldom Élted, szavad

Illatos borunk fölött időzz,
szüld meg gyermekünk,
Szüld meg magad

A biztos minden nem tudásban
Védelek, áldom Napod, szavad

Legyél leányom, legyek fiad
Izzó folyók tükrén legyünk
Mint megboldogult boldogok –
Áldjuk meg a tavaszt!…

Kalandunk játék,
Tűzzel keresztel –
Simogató
Szélben,
Májusban
Eressz el

Az Élet Teljes,
Idő nincsen
Szeretem ha játszol,
Játszol
A téttel

Tétlenségben béke,
Csendemben ihlet,
Kavargó szívem
Örökre itt lesz

Kertedben bolyongtam
Míg újjá nem
Születtem
várásom jó társam
Tavasszal és télben

Ráncunk ha dér,
Időnk letel,
Bőrünk érdes:
Kedves!…

Barlangodba menj hát,
Szíved mélységben merül –
Zárd be az ajtót,
Hagyd magára a világ összes zaját

Zárj ki mindent,
Hagyd most az empátia-interferenciát
találd meg a hangod,
a leglassabb frekvenciát!

Rejtőzz kövek közt,
Bújj az iszap alá,
őrizd a biztos semmit,
ne zavarjon most a talán.…

Leszel a Kedvesem,
Kedvesen forgó
Szép időkben,
Jóslón, sorslón?

Teve-lede-ime-ehim,
Imámba foglalhatom
A Neved?

Találhatok takarót
Testedre?
Szaladhatok mentésedre,
Mentségemre?

Szaladsz-e majd
Késésemre?
Szabad szavad, értő figyelem,
Fegyelem,
hova tegyem hogy
El ne vegyem!

Lehetek az adó,
Adakozó
Szerető?

Tapodtad, tapogatva
Végtelen színed,
Formád, ízed?…

Csendben fáj, nézem a Holdat a víz partján. Az emberek otthonukba zárják a levegőt – kondícionálják. Színes-villogó képet néznek szobájuk falán.

Biztonságos, elzárt.

Civilizált, minden tisztes közelségben – valami hallatszódhat még a vékony falakon át. Itt a víz felszínén tartja a korong-tükröződést.…

Távoli botolás
Közeli kacagás
Dermedő remény

Zakatol tűzben
Lárma üstben
Csillagpor
Hegyén

Bizakodásom
Benne látom
Vissza-tükrözés

Fekete bálon
Szalmalángon
Búcsuzik a
Fény

Fekete bálon
Szalmalángon
Szavad a csend
Elég

Szemedbe néznek
Tűzre tesznek
Hangod itt
Kisért…

Kés készlettel,
Fejen kendővel
Lépdelnek
őszi Nap-
fényben

Állnak és várnak
Az értékesítésre –
Nehéz munka
Az érdek Kény-
szer

Szertelen lépteddel
Kendőtlen fényben,
Vártalak itt Pesten
Kozariscében,
Pécsen

Fénytelen kendővel,
Dolgos képekkel,
Érdek nélkül
Szeretve
Hittem

Kés készlettel
Vettél készpénznek,
A nyárral együtt
Lassan múltál
El…

Képet hoztam
Frisset, ölelőt
reggelbe bújó
Őszi szeretőt

Kávé, illat
Leng körül
A Rákóczi tér
Elvegyül

Jós vagy
Mosolyod
Most is
Hoztad

Szívem nyitva
elfogadással
Üdvözöl!…

Védtelen voltam
Poklod ellen –
Félelmed nem kell
Szeretetből se

Félelmed lett
Félelmem –
Félelmed nem kell
Szeretetből se

Mit kellett
Elszenvedtem –
Félelmed nem kell
Szeretetből se

A pokolba vezető út is
jó szándékkal van
kikövezve –
Átkaid ne szórd
Szeretetből se…

Világi felé fordulok,
hedonizmust ringatok,
Anyám mossa fejem.

Félelmünk dermeszt ,
vár engem a kovász,
a kenyér, a bor

Szörnyek és angyalok,
tévelygő koldusok!
Szemünkön a halál
fénye ragyog.

Az Édenbe hoztuk el a
pusztulást,
kegyelemben hordozzuk a
Mindent-tudást.

Mindent megkaphatunk –
A lelked akarom,
A lelked akarom.…

Sosem látod viszont
a fiatalt ki rétről hozott virággal tért
vissza sátrad elé,
ki rajongott sötét hajadért.

Felnőtté tettél, s ha ugyan jól áll
nekem a ránc,
a bor és a hosszú hallgatás,

Fejet hajtok a festett arcú,
göndör-szőke fiúnak,
ki mezítláb és nyitott szívvel táncolt
sorsod, oltárod előtt.…

Elképzeltem az ébredést Nálad,
a reggelt Budán,
azt hogy kedvesség sugárzik köztünk.

Fel sem kellett idéznem az első reggelt,
mikor mozdulatlan feküdtünk –
szemem kinyitva mellkasomon
találtam fejed.

Nem fűt a vágy sem a birtoklás,

Nem kell tudnom mi lesz, csak azt hogy
örülsz és hogy
örülhetek Neked.…

1.
Felszabadító
oltalom –
Múzsám
ma akarom

2.
Mázad, díszed,
dalod dívó –
Oltárra
alkalom

3.
Most teveled,
dalra avató
óhajom
mágikus

4.
Sávonként
tapodtat
tárogató,
óvatos

5.
Sávonként
tapodtat
teveled
dermedő

6
Ölelni induló
óhajom;
Múzsám,
Maszatom…

Főzöl teát?

Földön kerengő lelked borul a lelkembe?

Kerengő Földön lelkem borul a kebledre?

Kiárult testünk láncolhatjuk végre egymáshoz,
össze?

Szuszogsz-e majd ha karjaim ölelnek?

Arcom nyakadba hevesen,
Dunán innen és túl,
feszülten és eresztve,
keletről jövet és keletre menve,
tengelyen csúszva,
mégsem temetve,
vadul és vidáman
cibálj meg!…

Hol vagy már?
Várok és percek telnek el!
Olivát eszem rizzsel,
Szavad nem felel…

Mellettem ébredtél
S én testeddel burkolózva
estem álomnak engedve el.

Álmomban lágy csókoddal
Csalogatol,
dédelgetel –

becézel kedvesen –
Aztán mész és
mindent
viszel.…

Mackóra hajtod fejed,
az ég kéklőn figyel –
nyugtat az este.

Távolban vonatfütty,
erkélyeken (boldog),
zöldellő növények.

Sínpárok nyújtóznak
egyenesen hajló merev
testükkel el;
a szél nem jár most erre.

A fák itt büszkék,
szilajan tartják ágaikat,
legtöbbjük levelét sem
hullatta el.…

Autoritást kérnék magam fölé,
hitelesítsen!

Adjon megértést – előlegezve,
előjegyezve, leszögezve,
vadul és hirtelen

Ítéletben
mulasztott ígéret,
sajnáljon bűneimért!

Elfeledett szándék az élet.

Szabályokat ismerve és
szegve,
ügyetlenül botladozva,
javallottat nem
tartva be.

Kísértés élénk foltjaiban fon körbe.
Az élet javait adja, zsák a foltja –
fonák vagy fonat?…

Csillagos az ég,
a testem szalma,
a köd szitál.

A sötét mély,
az Éj sötét – 

Vágtázó lovon siklok
sík úton tavaszba,
tollpaplan álomba,
Pesti morajba. 

A sötét éj mély sötét.

Vágtázok a paplanba –

A testem szitál,
az éj szalma.…

profán pimaszságok,
parti partizások –
pont a pátosz pamacsozza pergő igazságod?

persze párod ritkítod,
perbe szállsz percenként,
paca most, pici majd!

pórul nem járunk,
páván csóváljunk,
pont ilyen pezsgő pucukám,
Picikém –
pártatlan portások. 

primadonna, 
pejva, pálcika,
Pilisbe túrázok

Partravetettként
pászka szádba,
posztok,
pulyka…

Ne legyen művész
Ne legyen árva
Ne legyen múzsa
Ne legyen vágya

Ne legyen táncos,
Ne legyen költő
Ne tudjon semmit
Ne legyen értő

Ne legyen tenger
Ne legyen ékkő
Ne legyen semmi
Ne legyen festő

Ne legyen képzett
Ne legyen áldott
Ne legyen lelkes
Ne legyen féltő

Ne legyen jó
Ne legyen kegyelem
Ne legyen semmi
Ne legyen velem

Ne legyen templom
Ne legyen térkő
Ne legyen gyolcs
Ne legyen épp ő

Ne legyen zen
Ne legyen ártér
Ne legyen bolygó
Ne legyen szándék

Ne legyen cinkos
Ne legyen ágyék
Ne legyen kedves
Elég ha árnyék

Ne legyen vad
Ne legyen szelíd
Ne legyen szajha
Ne legyen bálnép

Árva múzsa
Művész vágya
Képzett áldott
Lelkes, féltő

Jó, kegyelem,
semmi és ne velem

tenger, ékkő
semmi festő

Nem kell a templom
térkő, gyolcs, se épp ő

Ne legyen, cinkos, ágyék
kedves, árnyék
Se Vad Se szelíd,
se szajha
se bálnép…

Bőségből adni – 
elfogadni

Elfogadva
lenni

Ítélkezés nélkül –
figyelni

Áramló katarzisban –
égni

Hagyni és
engedni

Széttörni,
összeforrni

Mezítláb hőségben –
szaladni

Hideg patak
vizében

meztelen
merülni

Alkotni és
csodálni

Ölelkezve kertben –
feküdni

Sírni és
szeretni

2023 Budapest…