Zakóm zsebében hoztam el,
tűzből kimentett képedet,
kiáltok érte, ne legyen vége,
parázson járva féltelek.
Költők és sorsuk itt jelen,
hol van a szó, a kegyelem?
Kiálltak értem, nincs már több szégyen,
mégis elhoztam énekem.
Félelem terhe, korcs szokás,
jól megtanult a hervadás.
Kovácsolt vassal és kongó hassal,
intő haraggal érkezem.
Tűzzel, kereszttel áldott virágzó álmom,
koszorú körben, táncos kedvedre szánom,
kedves fejedre, édes neszedre várom,
valóra váltom nagy tervedet.
Eleje sincs és vége sincs,
ajtó vagyok és névtelen.
Mutass egy lépést, nincs már több kérdés,
hogy táncba hív az énekem.
← Mózes álma · Nem kell hozzá alkalom · 10/12 · Engedj még →