Küllők és ropogás
Álmokban állva tapsolás
Fejdísz és várva várt csodák
Mint nyakunkba varrt elrugaszkodás
Színek megannyi tengelyén
Hajolt lágyan kerék alá a síma szél
Lábam alatt port az út szitál
Kanyarog a szikla bársony tengerén
Fordul körbe bennem nagy világ
Koldusnak szegődött, ki nem állta záporát
Hősöknek születtek dacos csecsemők
Szájról szájra hívtak létbe ébredőt
S a tőről friss: úgy fakadt virág
Ráncom alatt belé remegett a nyár
Ki nem kérdez, nem is néz bután
Fontam rostot kender szál hajnalán
Tudósok, nyoszolyás szeretők
Áldoztak értem fájdalom-temetőt
Borult rám megint az áhitat
Gomolygó porból vétett ámulat
Lennék bár szép, csak épp miért?
Refrént kér a csősz, szirének énekét!
Idő áll itt így, mint vádirat,
Hova fut ma hálám, kit kutat?
Lehetne csak most, hogy jó ez így?
Szamócát és sót vár a büszke szív!
Százszor bűvölt szavam képeket
Forró csókot ontott rám a szédület
Drága az mi nem hoz rám babért
Azért csak kelni, múlni az életért.