Három padsor volt az új iskolámban,
Az elsőbe osztották be a lányokat
Én meg fiúk közt ablaknál ültem
Névsort olvastak, új tanév kezdődött
Emlékeimben ez így maradt
Emlékeimben ez így maradt
A harmadik órán jött egy papírlap
Reája írva az én nevem,
Kibontom, “szeretlek”, belül csak ennyi,
Kitől ered ez nem érthetem
Kitől ered ez nem érthetem
Átnézek akkor a leánypadsorra,
Onnan zöld szempár nekem üzen,
Az Szukics Magda – súgják fülembe,
“Beléd van zúgva”, – mondják nekem
“Beléd van zúgva”, – mondják nekem
Pont földrajz órán történt, emlékszem,
Hogy én széjjeltéptem azt a papírt,
Hogy Szukics Magda is tisztán lássa,
Azért, hogy engem minek hülyít
Azért, hogy engem minek hülyít
Ő meg csak bámult, aztán elfordult,
De két hét múlva írt még egy újat,
Azt már Kálmánnak, a padtársamnak,
Aztán azontúl ővele járt,
Kálmán meg mondta, csak engem vár még
M’ért vagyok őrült, degenerált
Ám tanév végén az igazgatóság
Kirúgta Magdát és vele Kálmánt,
Én meg maradtam érettségiig
Én meg maradtam érettségiig
Hát kinek volt itt igaza végül,
Ők eltávoztak, én érettségiztem,
Az ember nem tudja, minek örül,
Minek örüljön, mert én már bánom. Tán ők is bánják.
Szöveg: Bereményi Géza
← Az író · Nem kell hozzá alkalom · 4/12 · Láng a sötétben →