A mulandó életbe nevetés fonjon illatot,
Nézzenek csak össze, ringjon béke ott!
Mint jó kalács tavasszal, az éhező enni fog!
Az éhező enni fog
Ki venné el tőlünk, mi annyiszor mozgatott,
Remegtünk mint árvák, hogy az Isten szólni fog,
Szólni fog mert embert teremtett s nem rabot
Teremtett és nem rabot
Gyűljünk, csak gyűljünk, sok barát össze most!
Kit gúnyoltak, ki gúnyolt! Kit ütöttek, ütni fog?
Ember az emberen győzött és porba hullt
Győzött, ha nem tanult?
Rabságod, jegyezd fel: nem csak a lánc lehet!
Mily erős az, ki magát sem érti meg?
Szeretet nélkül konganak templomok,
Konganak templomok!
Bitang egy jószág az ember ha fél,
Korcsosul szándék szemében, s nem él
Pedig anya szült minket, ösztön és meztelen,
Ösztön és meztelen
Ki szegné az áldást vak féltékenységgel?
Ki álcázna szívet olcsó büszkeséggel?
Legyek bár naiv, két kezem hatalom!
Kezeinkben hatalom
Ti vagytok a szövet, drága társadalom,
S ha nem tudjátok ezt, akkor csak egy halom
Mit aprítanak gépek és siratnak csodák!
Siratnak csodák!
Maradt-e még szó, mit bátran kimondhatok?
Hogy szemeinkbe ne csalna bénító tudatot?
Maradt-e még mosoly, mi hozna ránk ébredést?
Hozna ránk ébredést!
Lehetek-e tiszta ennyi bús vér után?
Ellopott, Dunába-lőtt versek csöndje nyomán
Mossa szelíd szellő a megrepedt lelkeket
Megrepedt lelkedet!
Szánkra jusson bőség, üdvözült gyermekek,
Álljon immár félre végleg a gyűlölet!
Díjakkal tűzdelt mellekbe, irgalom!
Jusson hát irgalom!
Egyetlen törvény van, ismétli száz dalom
Ti vagytok a szövet, drága társadalom,
Állunk most előtted, álljon most előtted
Ember és nem halom