Álmomban találkoztam a halállal.
Nem tudtam kinyitni a szemem és meg kellett tapasztalnom a viszonyulásom a tehetetlenséghez. Ebben a pillanatban emlékeztem, hogy ez a tehetetlenség is egy tapasztalás, fel lehet rá készülni – olyan elfogadással közelíteni hozzá amellyel minden olyan dologhoz közelítünk amelyet meg szeretnénk figyelni.
Eszembe jutott Krishnamurti és az hogy vajon elvégeztem e a munkát, el tudom e fogadni a tehetetlenséget és azt hogy vége. Ezen a ponton persze az is, hogy maradt e még bármi amit szerettem volna megtenni, elmondtam e a barátaimnak hogy mennyire szeretem őket.
A pláza kávézójának teraszán most kapcsolták be a szaxofonos jazz-t. Néhány hangszórón még elfojtva átszűrődik a fősodor kapitalista tánczene, de a hangulatot áthangolták az érkezésemre. A szívet melengető bárzene – a zongora és a szaxofon hangja a fejem fölött ütközik a plázából úszó kapitalista tánczenével. A kettőség, a zaj és a balzsam kettőssége a figyelem allegóriája, a döntés lehetősége.